A megfigyelők megfigyeléséről, avagy irányított demokrácia 2008
Tudósító|2008. márc. 5. 11:38|még nincsenek kommentek, szólj hozzá!
Hard
I szín:
Egy szentpétervári általános iskola igazgatói irodája, falon Vlagyimir Putyin fényképe lóg, közvetlenül a kormányzó Valentyina Matvejenko portréja mellett. A helyén 1991-ig Lenin arcképe függött, amit az igazgató, Andrej Mihajlovics elégtétellel vett le annak idején.
Az asztal mögött ül, szemüvegét bizalmasan törölgetve szól a berendelt énektanárnőhöz:
Igazgató: - Jekatyerina Ivanovna, ugye érti, milyen fontos nekünk az elnökválasztás. Ha nincs győzelem, nincs pénz, nincs felújítás és jelentőségteljesen a portrék felé biccent.
Énektanárnő: - Mire céloz, Andrej Mihajlovics? Én természetesen elvégzem a választási bizottságban a munkám, de nem szeretnék részt venni abban, amiben a többieknek kellett a parlamenti választáson.
Igazgató: - Ejnye, Jekatyerina Ivanovna, mondta nekem Ljudmilla Inokentyejevna, hogy ne forduljak magához. Na jó, tekintse úgy, hogy nem is beszéltünk semmiről. Pedig tudja, milyen nehéz dolgom van. Hát, akkor holnap reggel találkozunk.
II. szín:
A színpad két részre oszlik: az egyik felén az iskola fogadóterme, jobb oldalt szépen megterített asztal a választóknak, gyümölcsök, tea, sütemény már-már szovjet árakon, középütt a választóbizottság tagjai, felstócolt szavazólapok mögött, amelyekre maguk ragasztották fel a biztonsági hologramokat, szabályosan. Mellettük két választófülke.
A színpad másik felén az iskola földrajztanárának külvárosi egyszobás panellakása. Fjodor Sztyepanovics már tervezi, hogy hamarosan kiadja havi 1100 dollárért és maga visszaköltözik az anyukájához. Fjodor Sztyepanovics a Tyehnoszilában áruhitelből vásárolt török hűtőszekrényének támaszkodva Putyinka vodkát iszik, miközben az asztalnál a fizikatanárnő idegesen matat egy lepecsételt papírdobozzal.
A túloldalon a szavazóhelyiségben az Orosz Kommunista Párt két megfigyelője idegesen járkál fel-alá.
Első megfigyelő a bizottsághoz fordulva: - Hogy mehettek el nélkülünk a mozgóurnával? Nekünk mindenkit kísérnünk kell! Azonnal mondják meg, hol vannak!
Bizottsági tag: - Értse meg, rengetegen szavaznak otthon, több részre kellett oszlanunk. Kísérjék el Jekatyerina Ivanovnát, ő most indul a másik útvonalon.
Az első megfigyelő a fiatal és csinos énektanárnőre nézve elégedetten bólint és együtt kimennek a színről. A második megfigyelő eközben a széken szunyókál, kezében a teás pohárral.
A lakásban a földrajztanár felhajtva a második pohár vodkát legyint kolléganőjére: - Nyugodjon meg Anasztaszija Nyikityisna, kicsit nehéz volt lelépni, de most már biztonságban vagyunk. Csak tudnám, ki fizette le Jekatyerina Ivanovnát, hogy így fontoskodik. Egyszerűen nem értem, miért nem látja, hogy Putyin alatt sokkal jobb lett, mit gondol miből emelkedett a fizetése 1200 dollárra?! És ha az ő jelöltje, Medvegyev lesz az elnök, Putyin meg a miniszterelnök, akkor minden megy tovább a maga útján. Azt akarja talán, hogy Zjuganov vagy az a bohóc Zsirinovszkij győzzön?! Önnek mi a véleménye, Anasztaszija Nyikityisna?
A fizikatanárnő nem válaszol, csak óvatosan kinyitja a dobozt, és bepakol 250 kitöltött szavazólapot. A földrajztanár megpaskolja a hűtőszekrényt, visszateszi a Putyinka vodkát, és kezében a dobozzal kikíséri a fizikatanárnőt a szobából. A túloldalon egyszerre érkeznek vissza az iskolába az első megfigyelővel és az énektanárnővel, akik ez alatt az idő alatt tíz lakáson vették fel a szavazatokat. A teremben néhány idős ember szavaz, egy apuka a gyermekével dobatja be a szavazólapot.
III. szín:
Ugyanúgy két részre osztva, de Fjodor Sztyepanovics lakása helyett egy szűk terem áll, Átlósan egy lépcső húzódik, amely alatt öt vb-tag kuporog és gyorsan jegyzetel. A másik oldalon a két megfigyelő akkurátusan ellenőrzi, ahogy a többi vb-tag számlálja a szavazatokat.
Első vb-tag a lépcső alatt felemelkedve fülel, majd gyorsan visszagörnyedve új lapért nyúl, és sebesen írni kezd.
A második vb-tag hangosan mormol írás közben: kérem mozgóurna biztosítását, aláírás nyij vics ov
Harmadik vb tag összecsapja a jegyzőkönyvet és felpattan: - Kész! Mindenki befejezte?
Negyedik vb-tag összegyűjti a kérvényeket és átmegy a szavazatszámlálókhoz, ahol a megfigyelők elégedetten konstatálták a választások tisztaságát.
A jegyzőkönybe a jelenlétükben diktálja az eredményt a bizottság elnöke: 1527 leadott szavazatból 1032 Dmitrij Anatoljevics Medvegyevé. Gennagyij Andrejevics Zjuganov 323, Vlagyimir Volfovics Zsirinovszkij 126, Andrej Vlagyimirovics Bogdanov 11 szavazatot kapott, érvénytelen 46.
Az igazgató elégedetten néz körül a helyiségben, és maga elé dörmögi: Na, nélkülünk is nyert volna Medvegyev 61 százalékkal, csak a részvételi arányt javítottuk fel. Ennyit megér az iskola felújítása.
Vasfüggöny.
Hozzászólások
Még nincsenek kommentek. (
)
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.