Világfalu
A Népszabadság külpoloskái és barátai szerint ilyen is a világ

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot
Június 27-28-án az egyik budapesti szállodában (Rákóczi út 43-45) tartja soronkövetkező csúcstalálkozóját a Global Voices. A Global Voices minden évben megszervezi a csúcstalálkozót, ahol azok a bloggerek, újságírók és egyéb hasonló érdeklődésű emberek jönnek össze, akik tagjai a Global Voices projektnek, vagy szélesebben értelmezett csoportjainak, és akik szeretnék egymással megosztani ismereteiket, tapasztalataikat a civil média fejlődéséről és problémáiról, különös tekintettel a harmadik világ országaira. 

A találkozó egyúttal alkalmat teremt arra, hogy a Global Voices projekt egyébként egy virtuális szerkesztőségben dolgozó tagjai személyesen is találkozhassanak egymással, és megbeszéljék közös dolgaikat. A korábbi csúcstalálkozók helyszíne London és Új Delhi volt.

Ebben az évben a Global Voices a Média Hungáriával – a Media Hungary és az Internet Hungary konferenciák főszervezőjével – társult és a "Civilség és a civil média" kapcsolatát állítja a diskurzus középpontjába. Azt a kérdést járják körül, hogy milyen hatással lehet a civil média egy-egy ország közéletének alakaulására. Természetesen középpontban lesz a versenyfutás a civil médiát - és a bloggereket - elnémítani igyekvő hatalom és a civiltársadalom között. 

A konferencia első napján az on-line szólásszabadság nehézségeiről lesz szó, a második napon a civil média és a Web 2.0 eszközeinek alkalmazásaira terelődik majd a figyelem. A program része egy interaktív workshop is, ahol a résztvevők az aktivista eszközök használatát sajátíthatják el az ingyenes, web-alapú szolgáltatásokkal, mint például a Google maps, a Twitter, az SMS-szolgáltatások és az on-line video.

Csermely Ákos, a Média Hungária vezetője úgy tájékoztatott, hogy igyekeztek kifejezetten kedvező árakat kialakítani: a részvételi díj a konferencia egy-egy napján 11 ezer forint (+ ÁFA), az ebédért és a kávékért naponta további 5 ezer forintot kell leperkálni.

Részletek itt>>>>>> & itt >>>>>>>>>>>>>

L.P.


0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Még nincsenek kommentek. ()

Írja meg véleményét, kérdéseit!

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.

Hozzászólás:
 
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.