Az Oroszország neve címen hónapokon át futó össznépi internetes szavazóshow folyamatos viták kereszttüzében volt, bárki is került olykor-olykor a lista élére, pedig Chuck Norris és Peter Colbert labdába sem rúgott.
Az Oroszország neve győztese, mondjuk így, Főneve a szerdai zárónapon Alekszandr Nyevszkij lett. Tekintettel a részeredményekre, a néhai névai győző triumfálása legalábbis váratlan, mielőtt még a közvetlen tömegdemokrácia 28 millió leadott szavazat! - eme népünnepélyét a végeredmény manipulációjának vádjával rontanánk el. Mindenesetre oktatáspolitikailag helyes eredmény született: a svédeknek odacsapó vlagyimiri, kijevi, novgorodi nagyfejedelem mögött a korábban csak tizenkettedik Alekszandr Puskin és Fjodor Dosztojevszkij futott be dobogósként, a tucat legvégére szorítva a korábban folyamatosan élvonalban lévő Joszif Sztálint.
Pedig minden Sztálin mellett szólt, megmondta a szervezésben részt vevő Orosz Tudományos Akadémiát képviselő Vlagyimir Lavrov is, amikor az orosz szavazókat kommunistákra és nemkommunistákra osztotta fel. A kommunisták csak Leninre és Sztálinra szavaznak, míg a nemkommunisták voksai eloszlanak a többiek között elemzett a szervező, amikor Sztálin és Lenin állt az élen júliusban, eleve kizárva, hogy a kommunista kémikusok szavazhatnának akár Mengyelejevre is. (Aki egyébként a sokszorosan módosított versenyben végül egymillió negyvennégy ezer szavazatot szerezve maga mögé utasította Sztálint.)
A meglehetősen kiforratlan rendszerben amely korlátlan szavazást tett lehetővé egy-egy IP-címről a legváratlanabb részeredményt egy Lavrov felosztása alapján vélhetően nemkommunista flashmob-összeesküvés hozta, amikor a teljes ismeretlenségből egy rövid időre Szergej Radonyezsszkij vette át a vezetést. A Szergejev-Poszad-i férfikolostor 14. századi alapítószentje azonban gyorsan eltűnt a népszavazási süllyesztőben és Sztálin visszaszerezte első helyét.
A projekt kurátora sajtótájékoztatón mondta el, hogy szemlátomást a generalisszimusz támogatói hamar megértették a játék lényegét, ezért a többi történelmi figura rajongóinak is össze kell fogniuk. Hogy a monarchisták is megértették a játékot, vagy a szervezők tekertek a számlálókon, nem tudni, mindenesetre egy héttel később már az addig az első húszon kívül szerénykedő II. Miklós tört az élre. (Az utolsó Romanov emelkedését egyébként a kommunisták és a monarchisták közötti flashmobháborúként interpretálta a sajtó, bár a média általában is távol volt attól, hogy önálló szavazók játékának, ne pedig érdekszövetségek összeesküvésének tekintse a verseny alakulását.)
A spontán akció mesterséges mozgatását sejtette, hogy a szervezők leállították a számlálást, amint II. Miklós az élre tört. A szervezők szájtján nameofrussia.ru azonnal meg is jelent az értékelés, amely szerint az eredmény a polgári társadalom stabilizációjáról tanúskodik. Hogy az első világháborús összeomlásból polgárháborúba süllyedő Oroszország Jekatyerinburgban családjával együtt kivégzett uralkodója miért képviseli a polgári stabilizációt, az rejtély. Vélhetően erre ráéreztek a szervezők is és újraindították a számlálást, véget vetve II. Miklós pünkösdi cárságának. Különben is, a dobogó második és harmadik fokán még mindig Sztálin és Lenin állt.
A szabályok módosítása a robotszavazás kiszűrése után folytatódó verseny gyanúsan salamoni eredményt hozott, leszorítva mindhárom dobogóst. Az élre került Alekszandr Nyevszkij ismert, de időben távoli személye nem borzolta a huszadik századon edződött kedélyeket, Puskin és Dosztojevszkij ellen pedig igazán senkinek nem lehet kifogása. (Vlagyimir Viszockijjal már bonyolultabb a helyzet, ezért hát a nyár folyamán időnként dobogós színész-bárd ki is szoríttatott a tizenkettőből.)
Nehéz dolog a demokrácia, tele kellemetlen következményekkel, gondolhatták a szervezők. Jobb, ha szuverén, mindentől független. Főleg a szavazatoktól.


Hozzászólások
Eddig 3 komment érkezett (
)
1.
Geőcze Zoárd
2008. 09. 25. 13:58
Gyönyörűűűűűűűű!!!!! :-)))
2.
Kinga (látogató)
2008. 09. 25. 18:11
Ez ugyanaz az izé, amit valami tévéallomas csinalt (legalabbis az o website-jukon lattam)? En abbahagytam annak a figyeleset vagy masfel honapja, vagy hogy, bar igen szorakoztatonak talaltam. Az valami olyasmirol szolt, hogy ki kepviseli Oroszorszagot a legszimbolikusabban vagy legilletekesebben.
3.
Tudósító (szerkesztő)
2008. 09. 27. 20:35
Igen, ha a Rossija állomásra gondolsz, akkor ez ugyanaz a szavazás. A terv szerint a most összegyűjtött 12-ből - amit Alekszandr Nyevszkij nyert meg - most egy új, ezúttal már televíziós szavazóshowt terveznek.
Elgondolkodtató egyébként, hogy mit várnak a műsortól a nézők leginkább, miután a nameofrussia.ru-n felkínáltak néhány opciót (szavazatok zárójelben, a legfontosabbat a végére hagytam), tényleg sokatmondó a vége, főleg az arány:
1.korhű ruhák bemutatója (26)
2.történelmi támájú színházi jelenetek(42)
3.ismertek legyenek a műsorvezetők (282)
4.fejezetek a történelmi figurák életéből (360)
5.független történészek(!) részvétele (461)
6.LEGYEN KORREKT A SZAVAZÁS: 9497
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.