Az „Oroszország neve” címen hónapokon át futó össznépi internetes szavazóshow folyamatos viták kereszttüzében volt, bárki is került olykor-olykor a lista élére, pedig Chuck Norris és Peter Colbert labdába sem rúgott. 

Az „Oroszország neve” győztese, mondjuk így, Főneve a szerdai zárónapon Alekszandr Nyevszkij lett. Tekintettel a részeredményekre, a néhai névai győző triumfálása legalábbis váratlan, mielőtt még a közvetlen tömegdemokrácia – 28 millió leadott szavazat! - eme népünnepélyét a végeredmény manipulációjának vádjával rontanánk el. Mindenesetre oktatáspolitikailag helyes eredmény született: a svédeknek odacsapó vlagyimiri, kijevi, novgorodi nagyfejedelem mögött a korábban csak tizenkettedik Alekszandr Puskin és Fjodor Dosztojevszkij futott be dobogósként, a tucat legvégére szorítva a korábban folyamatosan élvonalban lévő Joszif Sztálint.

Pedig minden Sztálin mellett szólt, megmondta a szervezésben részt vevő Orosz Tudományos Akadémiát képviselő Vlagyimir Lavrov is, amikor az orosz szavazókat kommunistákra és nemkommunistákra osztotta fel. – A kommunisták csak Leninre és Sztálinra szavaznak, míg a nemkommunisták voksai eloszlanak a többiek között – elemzett a szervező, amikor Sztálin és Lenin állt az élen júliusban, eleve kizárva, hogy a kommunista kémikusok szavazhatnának akár Mengyelejevre is. (Aki egyébként a sokszorosan módosított versenyben végül egymillió negyvennégy ezer szavazatot szerezve maga mögé utasította Sztálint.)

A meglehetősen kiforratlan rendszerben – amely korlátlan szavazást tett lehetővé egy-egy IP-címről – a legváratlanabb részeredményt egy – Lavrov felosztása alapján vélhetően nemkommunista flashmob-összeesküvés – hozta, amikor a teljes ismeretlenségből egy rövid időre Szergej Radonyezsszkij vette át a vezetést. A Szergejev-Poszad-i férfikolostor 14. századi alapítószentje azonban gyorsan eltűnt a népszavazási süllyesztőben és Sztálin visszaszerezte első helyét.

A projekt kurátora sajtótájékoztatón mondta el, hogy szemlátomást a generalisszimusz támogatói hamar megértették a játék lényegét, ezért a többi történelmi figura rajongóinak is össze kell fogniuk. Hogy a monarchisták is megértették a játékot, vagy a szervezők tekertek a számlálókon, nem tudni, mindenesetre egy héttel később már az addig az első húszon kívül szerénykedő II. Miklós tört az élre. (Az utolsó Romanov emelkedését egyébként a kommunisták és a monarchisták közötti flashmobháborúként interpretálta a sajtó, bár a média általában is távol volt attól, hogy önálló szavazók játékának, ne pedig érdekszövetségek összeesküvésének tekintse a verseny alakulását.)

A spontán akció mesterséges mozgatását sejtette, hogy a szervezők leállították a számlálást, amint II. Miklós az élre tört. A szervezők szájtján – nameofrussia.ru – azonnal meg is jelent az értékelés, amely szerint az eredmény a polgári társadalom stabilizációjáról tanúskodik. Hogy az első világháborús összeomlásból polgárháborúba süllyedő Oroszország Jekatyerinburgban családjával együtt kivégzett uralkodója miért képviseli a polgári stabilizációt, az rejtély. Vélhetően erre ráéreztek a szervezők is és újraindították a számlálást, véget vetve II. Miklós pünkösdi cárságának. Különben is, a dobogó második és harmadik fokán még mindig Sztálin és Lenin állt.

A szabályok módosítása – a robotszavazás kiszűrése – után folytatódó verseny gyanúsan salamoni eredményt hozott, leszorítva mindhárom dobogóst. Az élre került Alekszandr Nyevszkij ismert, de időben távoli személye nem borzolta a huszadik századon edződött kedélyeket, Puskin és Dosztojevszkij ellen pedig igazán senkinek nem lehet kifogása. (Vlagyimir Viszockijjal már bonyolultabb a helyzet, ezért hát a nyár folyamán időnként dobogós színész-bárd ki is szoríttatott a tizenkettőből.)

Nehéz dolog a demokrácia, tele kellemetlen következményekkel, gondolhatták a szervezők. Jobb, ha szuverén, mindentől független. Főleg a szavazatoktól.